2025. évi működésről szóló tájékoztatás

Az alapítvány kuratóriuma 2025. évben összesen hat ülést tartott. Január 28-i ülésén a testület összesen 2.118.014 forintos főösszeggel elfogadta az alapítvány 2025. évi költségvetési tervét, valamint döntött arról, hogy megkezdi egy zsoltár megzenésítő pályázat meghirdetésének előkészítését. Határozott a testület arról is, hogy a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközség részére elkészíttet és adományoz két roll-up szerkezetet a gyülekezet éves vezérigéjével, valamint 150 ezer forintos keretösszeggel videotechnikai eszközök beszerzéséről is döntött.

Április 17-i ülésén kuratórium összesen 2.470.478 forintos főösszeggel, 957.014 forint pénzmaradvánnyal elfogadta a 2024. évi költségvetési beszámolót és a 2024. évi egyszerűsített beszámolót. Határozott arról, hogy az alapítvány bekapcsolódik a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközség jubileumi rendezvénysorozatának szervezésébe, lebonyolításába, tekintettel arra, hogy 2025. évben ünnepelte az egyházközség a megalakulásának 110. évfordulóját. Ezen az ülésen fogadta el a kuratórium a „DICSÉRJÉTEK AZ URAT!” című zsoltár megzenésítő pályázat pályázati felhívását, továbbá döntött pályázati forrásból megvalósítandó eszközbeszerzésről, mely keretében 35 darab kárpitozott széket vásárolt közel 410 ezer forint értékben.

Május 13-i ülésén a kuratórium elfogadta a 2023. rendelkező évben kiutalt 212.843 forint SZJA 1% felhasználásáról szóló közleményt, valamint döntött a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközség eszköztámogatási kérelméről, mely keretében kézi hangszereket vásárolt és adományozott az egyházközség részére 72.300 forint értékben. Nyilvánosan meghirdette a zsoltár megzenésítő pályázatot, valamint döntött arról a kuratórium, hogy a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközségben 2025. évben konfirmációs fogadalmat tevő fiatalok részére a több éves hagyományt követve bibliát ajándékoz.

Augusztus 29-én megtartott ülésén a testület felállította a zsoltár megzenésítő pályázat bírálóbizottságát, határozott az abban részt vevő személyek köréről.

Október 11-i ülésén a kuratórium elbírálta a zsoltár megzenésítő pályázatra benyújtott pályaműveket és döntött a pályázat eredményéről. Összesen 230 ezer forint díjazást ítélt meg a helyezést elért pályázóknak, valamint 40 ezer forint összegben különdíjat osztott ki. Emellett elfogadta az alapítvány adatvédelmi és adatkezelési szabályzatát, valamint határozott arról, hogy évvégi szociális ajándékcsomagok összeállításához pénzadománygyűjtést szervez. Eszközbeszerzésre irányuló pályázat benyújtásáról is döntött a testület, mely keretében szekrényeket és társasjátékokat kíván beszerezni.

Az év utolsó ülését december 7-én tartotta a kuratórium. Ennek keretében határozott az évvégi szociális ajándékcsomagok összeállításáról, valamint a REMÉNYTÖVIS című irodalmi-zenei előadói est megszervezéséről, továbbá 50.000 forint értékben tárgyi támogatásban részesítette a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközséget a karácsonyi ünnepkör keretében.

A hatékony és költségtakarékos gazdálkodás érdekében az alapítvány a 2025. évben a kézpénzforgalmát minimálisra csökkentette. A 2023-ban igényelt bankkártyát aktívan használata, fizetési kötelezettségeit elsősorban bankszámláról teljesítette.

Az évvégi ajándékcsomag összeállítás körében 20 család részére tudtunk adományt juttatni. A 2024. rendelkező évben kiutalt SZJA 1% összegéből 169.002 forintot használt fel ehhez a kuratórium. Az évvégi adománygyűjtés keretében 339.450 forint pénzadomány folyt be, továbbá a 2025. rendelkező évben kiutalt SZJA 1% összegéből további 30.115 forint került felhasználásra. Így összesen 538.567 forintot fordítottuk a csomagok összeállítására, mely alapján közel 27 ezer forint értékű csomagok kerültek kiosztásra, melyekben nem csak tartós élelmiszer, hanem könyv és egyéb tárgyi adomány is helyet kapott. Az adományok célba juttatásában a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközség segített.

Az alapítvány 2025-ben 585.647 forint SZJA 1% felajánlásban részesült, mely az évek óta tartó emelkedő tendenciát figyelembe véve is kiemelkedően magas összeg. Emellett 461.000 forint állami pályázati támogatást kapott alapítványunk. Az adománybevétel 990.290 forint volt, mely jelentősen meghaladta a korábbi évek adománybevételeit, ezen a területen is erősödés tapasztalható.

A növekvő bevételek örömteli, de felelősségteljes feladatellátást követeltek meg, melynek a kuratórium eleget tett. Ennek körében pénzbeli támogatást 270.000 forint értékben nyújtott (zsoltár megzenésítő pályázat díjazásai), a természetbeni támogatások összege 822.409 forint volt, mely legnagyobb részét az 538.567 forint értékű karácsonyi ajándékcsomagok tették ki. A fennmaradó összegből a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközség részesült tárgyi adományokban.

A szervezet 124.994 forintért videotechnikai tárgyi eszközöket, továbbá 408.940 forintért kárpitozott székeket vásárolt. Előbbit saját forrásból, utóbbit pályázati támogatásból finanszíroztuk.

Működési kiadásokra 183.841 forintot fordított az alapítvány, melyből 61.000 forintot normatív pályázati támogatásból finanszíroztunk. A működési kiadások a teljes kiadások 10%-át teszik ki, ami azt mutatja, hogy hatékonyan látja el feladatát az alapítvány. Jelentős az önkéntes, térítésmentesen végzett munka. Ennek eredményeként a bevételeit szinte maradéktalanul az alapcél szerinti feladatok ellátására fordíthatja a szervezet.

A 2025. évi nyitó pénzkészletünk 957.014 forint, záró pénzkészletünk 1.167.677 forint volt. Kintlévősége, hitelállománya az alapítványnak nincs. Ez megalapozott, felelősségteljes és hatékony gazdálkodásra utal.

2025. évben nőtt a bankkártyás adományozás népszerűsége, hatékonyan használtuk ki ezt a lehetőséget. Az adománybevétel több mint 25%-a bankkártyás fizetés útját folyt be.

Az alapcél szerinti tevékenységek tekintetében egyre hatékonyabban működik a szervezet. A Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközség jelentős mértékű támogatása mellett önálló kezdeményezések, programok is megjelentek 2025-ben. Ezek közül legjelentősebb a „DICSÉRJÉTEK AZ URAT!” című zsoltár megzenésítő pályázat volt, mellyel az alapítvány országos színtérre lépett. A nyilvános pályázati kiírásra tizenegy pályamű érkezett, modern zsoltárfeldolgozásokkal színesedett a hazai egyházzenei paletta.

Másik kiemelkedő rendezvényünk a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközséggel és a Nagykátai Városi Könyvtárral közös szervezésben 2025 májusában megvalósult Teremtett világ című művészeti kiállítás volt.

Az alapítvány honlapján (www.reformakalapitvany.hu) a mindennapi működés naprakészen nyomon követhető. A kuratórium a döntéseit, pályázatait, rendezvényeit, beszámolóit teljeskörűen közzéteszi, ezzel az alapítvány az országban az egyik legátláthatóbb, leginkább transzparens szervezet.

A 2022. évi adománybevételből még fennmaradt 1.234 forintot elektronikai eszközök beszerzésére fordított az alapítvány, a 2023. évi adománybevétel maradványát, 4.071 forintot pedig működési költségekre fordítottuk.

A 2024. évi adománybevételből 51.188 forintot elektronikai eszközök, 80.000 forintot hangtechnikai eszközök beszerzésére fordítottunk, emellett összesen 210.301 forint értékben nyújtott az alapítvány eszköztámogatást a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközség részére. 65.880 forintból a működési költségeket fedezte a szervezet, 1.152 forintból pedig alapcél szerinti feladatok ellátására eszközt vásároltunk.

A 2025. évi adománybevétel terhére 7.788 forintból alapcél szerinti feladatok ellátására eszközt vásároltunk, 80.433 forintot működési költségekre fordított a szervezet. Összesen 50.474 forint értékben nyújtott az alapítvány természetbeni támogatást a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközség részére, 339.450 forint céladományt pedig szociális ajándékcsomagok összeállítására fordítottunk.

A 2025. évi adománybevételből fennmaradó 512.145 forint összege a záró pénzkészlet részét képezi.