Az alapítvány kuratóriuma 2018-ban három alkalommal tartott ülést. 2018. január 5-i ülésén döntött pályázat benyújtásáról, valamint tavaszi rendezvény előkészítéséről. Február 12-i ülésén elfogadta az alapítvány 2017. évi éves beszámolóját, valamint a 2018. évi költségvetési tervét. Egyben döntött a tavaszi jótékonysági rendezvény időpontjáról. Szeptember 14-i ülésén a testület a Nagykáta-Tápióvidéki Református Missziói Egyházközség részére 560.000 forint támogatást biztosított külső burkolási munkákra, továbbá döntés született őszi rendezvényről.

Az alapítvány 2018-ban két kulturális programot is szervezett. Tavasszal húsvéti áhítatot passiójátékkal és zenei, prózai darabokkal. Ősszel pedig „Zenei kalandozások” címmel zenés rendezvényt. Mindkét program nyilvános és díjmentes volt, ugyanakkor adománygyűjtés révén támogató adományokat szerzett az alapítvány. A programok révén a városban egyre inkább ismertté vált a civil szervezet.

Az alapítvány 2018-ban vált először jogosulttá az SZJA 1%-os felajánlások fogadására. Komoly tájékoztató kampányt folytattunk, melynek eredményeként 216.590 forint felajánlásban részesültünk.

Az alapítvány 2018-ban 200.000 forint állami és 50.000 forint önkormányzati pályázati támogatást kapott. Adománybevétele 565.365 forint volt. Összesen 514.226 forint támogatást nyújtott. Éves működési költsége 98.506 forint volt. Záró pénzkészlete 807.448 forint.

A szervezet ebben az évben szerzett be először eszközöket részben saját forrásból, részben pályázati támogatásból. Fali katalógustartót, projektort és táskát, fénymásológépet és elektromos fali konvektor vásárolt az alapítvány. Ezek használata a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközség részére is adott, ezzel is támogatva az egyházközséget.

Az alapítvány 2018-ban felhasználta a 2016. évi adománybevételekből fennmaradt 58.244 forintot, melyet működési, ügyviteli kiadásokra fordított. A 2017. évi 577.045 forint adománybevételből 17.527 forintot működési kiadásokra, 21.950 forintot a pályázatból megvalósult projektorbeszerzés költségének kiegészítésére fordított. További 514.212 forintot felhasznált a Nagykáta-Tápióvidéki Református Missziói Egyházközség fentebb részletezett támogatására. A 2017. évi adománybevételből fennmaradó 23.356 forintból, valamint a 2018. évi adománybevétel terhére 16.644 forintból biztosította az alapítvány a fénymásológép beszerzéséhez szükséges saját forrás összegét.

A 2018. évi adománybevételekből további 15.874 forintot működési költségekre, 41.990 forintot tárgyi eszköz (fali konvektor) beszerzésére fordított. A 2018. évi adománybevételből fennmaradt 490.857 forint a záró pénzkészlet részét képezi.